Négymillió magyar nem fér hozzá a világháló lehetőségeihez
“A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium informatikai államtitkára elmondta: szeptember közepére megalkotnak egy infokommunikációs stratégiát, ennek előkészítése már folyik. „Mindehhez párbeszédre hívjuk a különböző szervezeteket, szeretném elérni, hogy az infokommunikáció nemzeti ügy legyen” – szögezte le Nyitrai.
„Stratégiákat a ciklus elején kell alkotni. Az előző kormány a ciklus végén kezdett hozzá a feladathoz” – érvelt az államtitkár, aki beszélt arról is: készítenek egy fehér könyvet, mely többek közt tartalmazza, milyen felelőtlen döntései voltak az előző kormányzatnak.”
Forrás:
Magyar Nemzet, 2010. július 8.
Az alkotmány módosítása az államszervezet megváltoztatásával is járhat
“A mostaninál rövidebb alkotmányt, valamint kevesebb, de könnyebben megváltoztatható sarkalatos törvényt szeretne az új alaptörvény kidolgozásában résztvevő szakmai testület egyik tagja. Szájer József az InfoRádiónak elmondta: elképzelhető, hogy lesznek változások az állam szervezetében is, de elsősorban az ezeréves magyar alkotmányt, és a nyugat-európai demokráciák alaptörvényeit veszik alapul az alkotmányozáskor.”
Forrás:
inforadio.hu, 2010. július 11.
Martonyi: “addig fogom csinálni, amíg élvezem a kormányfő bizalmát”
Martonyi azt is elmondta, hogy szerinte a magyar közigazgatás összességében nincs jó állapotban. “Az uniós elnökség ilyenkor jót is tehet, mert a megszokottnál sokkal gyorsabb és határozottabb cselekvésre ösztönöz. Ha sikerül megoldani az elnökséggel járó bonyolult szakmai és politikai feladatot, akkor be tudjuk bizonyítani: valóban európai szintű kormányzatunk és közigazgatásunk van. Ez a tét, és ez valóban össznemzeti ügy.”
A magyar EU-elnökség egyik kiemelt témájával, a Duna-stratégiával kapcsolatban a külügyminiszter beszámolt arról, hogy a kormány legutóbbi, szerdai ülésén a stratégiáért felelős kormánybiztossá nevezte ki Barsiné Pataky Etelkát. „A Duna-stratégiát a régiós együttműködés egyik legjobb példájának tartjuk, ami a környezetvédelemtől az energiapolitikán át az infrastrukturális fejlesztésekig és a közlekedésig mindent magába foglal” – mondta Martonyi.
Forrás:
hvg.hu, 2010. július 6.
Matolcsy: Az akcióterv alkalmas a gazdaságpolitikai fordulat elindítására
“Az állami intézmények területén is az akadályok lebontására van szükség, a szolgáltatások javítására, a hatékonyság növelésére – mondta a nemzetgazdasági miniszter.
Matolcsy szerint az állam bürokratikus terhelését az üzleti élet minden területén le kell bontani.”
Forrás:
inforadio.hu, 2010. július 6.
Interjú Róna Péterrel
Az interjú zöme nem tartozik Hírlevelünk profiljába, de van benne egy fontos rész (a magyar gazdaság lehetséges sikerágazatairól): “Az ilyeneket támogatni kell, olyan erővel, hogy versenyképessé váljanak világszerte. Pénzt és lehetőséget kell biztosítani számukra, egyebek mellett azzal, hogy a magyar diplomácia részben átalakul a vállalkozásainkat megrendelésekkel, de legalábbis információkkal tápláló hatalmas piackutató hálózattá.” Ez utóbbira szép példa az Egyesült Államok kormánya által működtetett portál, amelyet talán 2 éve láttam, és pontosan a kis- és középvállalatok számára öntötte a rendszerezett külgazdasági információkat. Mélyebb használata csak regisztráció útján volt lehetséges, talán kamarai tagsághoz volt kötve. (A Figyelő cikke egyébként botrányos, a címének nem sok köze van ahhoz, amit Róna Péter mondott.)
Forrás:
fn.hu, 2010. július 5
Indoklás nélkül
“Nem lesznek kirúgva, ám lehet, hogy elveszítik a posztjukat” – Répássy Róbert az elbocsátásokról, a szakszervezetekről, az egyeztetésről:
“A szakszervezetek tévednek, amikor azt állítják, hogy a vezetők ki lesznek rúgva. Nem lesznek kirúgva, ám lehet, hogy elveszítik a posztjukat. Az viszont tény, hogy az eddiginél hatékonyabb munkára van szükség: az az álláspontunk, hogy az eddiginél kevesebb ember is tud a mainál eredményesebb munkát végezni.”
Forrás:
168 óra, 2010. július 3.
Zöld utat kaphat az MTI ingyenessége
“A napokban megjelent sajtóhírek szerint a stratégiai alelnök váltaná Vince Mátyást az elnöki poszton. Vince nem akart nyilatkozni, Belénessy pedig azt mondta, hogy mindez csak sajtótalálgatás. A latolgatás része az is, hogy a jövőben mindenki számára ingyenesen hozzáférhetőek lennének az MTI hírei. Úgy tudjuk, ez a változat nemcsak most, hanem már korábban is felmerült, éppen Belénessy ötlete alapján. Információink szerint a javaslatnak egyelőre kevés támogatója van, a jelenlegi elnök kifejezetten ellenzi. Ha viszont valóban Belénessy lesz az MTI elnöke (vagy a tervezett átalakítás nyomán vezérigazgatója), már nem lesz akadálya annak, hogy megvalósuljon az elképzelés. ”
A közpénzből előállított adatok ingyenessége (vagy ennek pont az ellenkezője) napjaink egyik legfontosabb kérdése. Számos elágázása van a problémának a gazdaságösztönzéstől kezdve a demokratikus működés feltételeinek megjavításáig…
Forrás:
Népszava, 2010. július 3.
Összevonnak hivatalokat
“Szeptember elsejétől a közigazgatási hivatalok újra megyei szintre kerülnek, ellátják az önkormányzatok törvényességi felügyeletét, de emellett jelentősen kibővül a feladat- és hatáskörük – jelentette be a tegnapi kormányszóvivői tájékoztatón Szabó Erika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium területi államigazgatásért felelős államtitkára.
Jelenleg mintegy 30 dekoncentrált szerv működik az országban, ezek a különböző minisztériumok irányítása alatt az állami, kormányzati feladatokat látják el. Ősztől működési integráció alakul ki közöttük a közigazgatási hivatalokon keresztül. Január elsejétől pedig még szorosabb lesz a kapcsolat, hiszen a közigazgatási hivatalok közvetlen irányítást gyakorolnak ezen intézmények fölött, s ettől az időponttól kezdve nevezhetjük őket kormányhivataloknak. Ez nem egyszerűen hivatali átstrukturálást jelent – fogalmazott az államtitkár –, hanem komoly s pozitív következményei lesznek az ügyfelekre, állampolgárokra nézve. Többek között egyablakos ügyintézést vezetnek be, ez jelentősen meggyorsítja és leegyszerűsíti a hivatali eljárást.”
Forrás:
Világgazdaság Online, 2010. július 9.
Lásd még:
Szeptember 1-től visszaáll az önkormányzatok törvényességi ellenőrzése, jogiforum.hu, 2010. július 9.
Átmeneti levéltár létrehozására lenne szükség a kormányzati iratok tárolására
“A Magyar Országos Levéltár (MOL) főigazgató-helyettese szerint a nyugat-európai minták alapján átmeneti levéltár létrehozására lenne szükség Magyarországon is a kormányzati iratok kezelésére. Szabó Csaba az MTI-nek nyilatkozva azt mondta: ezt támasztja alá az a legutóbb napvilágot látott eset is, hogy a korábbi kormányzat egy gazdasági társaságnak adta ki a kormányülések hangfelvételeinek kezelését, konvertálását. A főigazgató-helyettes elmondta: az átmeneti levéltár lényege, hogy mintegy 4-5 év után az államigazgatásban keletkező iratok az átmeneti levéltárba kerülnének, ahol azokat szakavatott levéltárosok kezelhetnék a jogszabályban rögzített 15 évig, majd “a levéltárérett iratok” átkerülnének a MOL-hoz végső megőrzésre. Az átmeneti levéltár mindenhol a nemzeti levéltár része – tette hozzá. Így megvalósulhatna az olcsóbb állam és hatékonyabb közigazgatás – jelezte a főigazgató-helyettes.”
Forrás:
galamus.hu (MTI nyomán), 2010. július 10.
Frissen megjelent törvények, határozatok, rendeletek
x212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről
A Kormány 214/2010. (VII. 9.) Korm. rendelete a fővárosi, megyei közigazgatási hivatalokról
A Kormány 1149/2010. (VII. 9.) Korm. határozata az EU Duna Régió Stratégiáért felelõs kormánybiztos kinevezésérõl és feladatairól
A Kormány 1150/2010. (VII. 9.) Korm. határozata az EU Duna Régió Stratégiájával kapcsolatos feladatokról
A Kormány 1152/2010. (VII. 9.) Korm. határozata a 2010. évi központi költségvetés általános tartalékának előirányzatából történő felhasználásról
Forrás:Magyar Közlöny, 111. szám, 2010. július 1.
Magyar Közlöny, 117. szám, 2010. július 9.
Konzultáció indult az európai internetes hálózatsemlegességről
A hálózatsemlegesség az egyik meghatározó téma ma a távközlés fejlődésével kapcsolatban. Alapvetően arról van szó, hogy a hálózatot használókat egyformán kezeljék-e, vagy tegyenek különbséget (jellemzően a használat mértéke szerint)? Ez érintheti az egyéni torrentezőket is, de sokkal kellemetlenebb lehet a nagy tartalomszolgáltatóknak. Az Európai Bizottság most konzultációt kezdeményezett a problémáról, melynek legfontosabb kérdései ezek:
- az internetszolgáltatók kapnak-e arra jogosultságot, hogy bizonyos forgalomszabályozó módszerek segítségével egyes forgalomtípusokat preferáljanak másokkal szemben?
- az ilyen forgalomszabályozó módszerek okozhatnak-e problémákat, ennek a szabályozásnak lehetnek-e előnytelen hatásai az egyes felhasználókra nézve?
- vajon a különböző internetszolgáltatók közötti verseny és az új távközlési keretszabályozás átláthatósági követelményei elegendőek-e ahhoz, hogy elkerüljék a fogyasztók szabad választásából adódó potenciális problémákat?
- a tisztességes piaci feltételek fenntartásához az EU-nak kell további lépéseket tenni, vagy az iparágnak kell meghagyni az irányító szerepet?
Forrás:
IT Café, 2010. július 1.
Digitális Menetrend: A Bizottság konzultációt kezdeményez a hálózatsemlegességről, Brüsszel, 2010. június 30.
Infokommunikáció – Egységes irányítás, kiemelt célok, partnerség
Dr. Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter előadása a Kihívások az infokommunikációban – IVSZ-NHH konferencián, 2010. július 1.
Forrás:
IVSZ (pdf)
A kormányzati informatika konszolidációja
Vályi-Nagy Vilmos helyettes-államtitkár, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, előadása a Kihívások az infokommunikációban – IVSZ-NHH konferencián, 2010. július 1.
Forrás:
IVSZ (pdf)
Digitális Nemzet – Az infokommunikációs iparág stratégiai irányai
Nyitrai Zsolt infokommunikációs államtitkár előadása a Kihívások az infokommunikációban – IVSZ-NHH konferencián, 2010. július 1.
Forrás:
Az Infokommunikációs Államtitkárság bemutatása, a közeljövő kihívásai, Dr. Nyitrai Zsolt infokommunikációs államtitkár, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (pdf)
Kihívások az infokommunikációban
Laufer Tamás IVSZ elnök beszédében összegezte az iparág helyzetét és 6 pontban fogalmazta meg az iparág fejlesztéséhez szükséges kezdőlépéseket
Forrás:
IVSZ sajtóközlemény, 2010. július 2.
Jön az intelligens közlekedés – Jóváhagyta az EP
Az úgynevezett intelligens közlekedési rendszerek (ITS) különböző közlekedési módok esetében egyidejűleg alkalmaznak információs és kommunikációs technológiákat annak érdekében, hogy hatékonyabb legyen a közlekedés, csökkenjenek az egészségre, a környezetre, a gazdaságra, illetve az életminőségre gyakorolt kedvezőtlen hatások.
A forgalmi torlódások költsége – ami egyes becslések szerint az európai bruttó hazai termék 1 százalékát is felemészti – az ITS bevezetése révén 10 százalékkal csökkenthető. A személy- és a tehergépkocsikban alkalmazott intelligens technológiáknak köszönhetően az európai közutakon várhatóan évente 5 ezerrel lehet kevesebb a halálos áldozatok száma.
Forrás:
Népszava, 2010. július 6.
“Integrált energiastratégiára van szükség”
“Magyarországon a megújuló energiák szerepének tárgyalásakor hiányzik a szükséges komplex gondolkodásmód – véli Kiss Péter, a KPMG energetikai és közüzemi tanácsadásának globális és közép-kelet-európai vezetője. Jelen helyzetben a szabályozás, a megújulókat támogató politika nem veszi számításba az új technológiákkal összefüggő iparpolitikai szempontokat, pedig a megújuló-ipar fejlődésébe bekapcsolódva, gyártókapacitások létesítésével, kutatás-fejlesztési tevékenységgel, az új szemléletű energetikai világnak megfelelő szaktudással rendelkező szakemberek képzésével sokkal ésszerűbben hasznosulnának a zöld technológiák támogatására elköltött összegek. “
Fontos cikk, sok információval.
Forrás:
portfolio.hu, 2010. július 6.
A kormány a szélenergia-engedélyezés egyszerűsítését tervezi
“A hálózati csatlakozás, az engedélyezés időtartama és költsége a fő akadálya a szélenergia hasznosításának Magyarországon – derült ki egy tegnapi tanácskozáson…Magyarországnak 2020-ra teljes energiafogyasztás 13 százalékát megújuló energiaforrásból kell fedeznie, és az új kormányzat ezt a célt meg is szeretné haladni – hangsúlyozta Olajos Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium energia és klímapolitikai helyettes államtitkára a mai rendezvényen. – A célunk az, hogy új munkahelyeket teremtsünk, csökkentsük az energiafüggőséget és támogassuk a vidékfejlesztést, amihez a megújuló energiaforrások eszközt és lehetőséget teremtenek.”
Forrás:
Ujenergiak.hu, 2010. július 8.